Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Baknyúl

Baknyúl

Körülbelül egy hete futótűzként terjedt el a médiában annak híre, miszerint a Playboy magazin amerikai kiadásának címlapján első ízben szerepel nyíltan meleg férfi. Önmagában persze nem keltene ez akkora hullámverést – hisz már kétszer is díszítette hímnemű egyén e prominens lap borítóját, emellett a közvélekedéssel ellentétben nem kizárólag az erotika jelenti a fő profilját. Azonban esetünkben egy „nyuszilány” szerepét magára öltő férfiú pózol a kamerának. Elsőre a kormánymédiában oly gyakran megénekelt genderlobbi legújabb áldozatának képe merülhet fel, ám a helyzet ennél nyilvánvalóan árnyaltabb.ejhps-3wkaakjch.jpg

A playboy 1953 óta meghatározó szereplője az amerikai médiapiacnak, a szexuális forradalom úttörője, legendás kiadásai, jellegzetes logója révén az egyik legkeresettebb márkanévvé nőtte ki magát. Példányai  hónapról hónapra milliós nagyságrendben keltek el. Jelentékeny szerepe volt a korábbi évtizedeket jellemző prüdéria leontásában, a szex és nemiség ábrázolásában mutatott nyíltság ledöntötte a témát körülölelő tabukat, s utat nyitott más szexlapok (így Hustler, Penthouse) előtt . A mezítelenség nyílt ábrázolása pedig – bizonyos, hogy eme állításom sokakat megbotránkoztat majd – a nők szexuális és testi önrendelkezését hirdette, így tetszik, nem tetszik a feminizmusnak is komoly mérföldköve. 

Renoméja napjainkra igencsak megkopott; ha úgy tetszik „csúnyán öregedett”. Nyilvánvalóan nem tett jót az eladásoknak a növekvő konkurencia, valamint az online pornó tömeges elterjedése, ám ahogy az Oszmán Birodalom hanyatlását sem a konkurens nagyhatalmak puszta megléte okozta, úgy a nyuszis magazin nimbuszát sem az Onlyfans és Pornhub veszélyezteti. A korábban úttörőnek számító lap, melyben korábban neves írók publikáltak novellákat, és színvonalas cikkek gazdagították, az évtizedek alatt egy mezei pornómagazinná silányult. Nem tudott lépést tartani a társadalmi változásokkal, melyeket többek között éppen ő idézett elő.bretman_brianziff_shot_01_0115_a-wm.jpeg

Ezt számos módon igyekeztek orvosolni, például hírességek szerepeltetésével, valóságshow-val  (ami inkább sült el visszafelé, tovább fokozva a kommercializálódást), legkomolyabb ilyen irányú lépésük mégis az volt, amikor 2015-ben bejelentették, hogy többé nem jelentetnek meg aktokat, hogy a cikkek minőségére koncentrálhassanak. Vagy éppen meleg férfit szerepeltetnek playmate-ként.bretmanrockplayboy.png

Valóban forradalmi lenne ez a lépésük? Az újhullámos feminizmus, LMBTQ+ mozgalom és woke kultúra szempontjából mindenképp komoly fegyvertény, hogy a valaha legmacsóbb médiatermék címlapon hozza az egyik katonájukat. A Playboy szempontjából fegyverletétel. A hatvanas években pionír volt egy világon átívelő mozgalomban, jelen esetben egy már jó ideje menő megmozdulás vonatjára ül fel. Kétségbeesett kapaszkodás a létezésbe, avagy szenvtelen üzleti döntés a rég elveszett dicsőség visszaszerzésére.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemvagyokeloiteletescsakintuitiv.blog.hu/api/trackback/id/tr716733658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nem vagyok előítéletes, csak intuitív!

Élménybeszámolók, film és könyvkritikák, túraleírások; társadalmi, gazdasági, történeti és kulturális tematikájú cikkek, s egyéb randomságok gyűjtőhelye. Szókimondó, bevállalós, szertelen. Polkorrektséggel nem vádolható.

Friss topikok

Címkék

alkotói válság (1) állam (1) animáció (1) bál (1) bálterem (1) bécsikeringő (1) biblia (1) bíboros (1) boszorkány (1) búcsúcédula (1) bűnös élvezet (2) dinaszia (1) drágulás (1) drag queen (1) egyenlőség (1) egyházak (1) elavult (1) ellenállás (1) építészet (1) építkezés (1) építmény (1) épület (1) érzékenyítés (1) étel (1) európa (1) Európa (1) fantasy (1) felolvasás (1) feminista (1) feminizmus (3) férfi (1) feszültség (1) film (4) forraltbor (1) Game of Thrones (1) gazdaság (4) giccs (2) globalizáció (2) gyerek (1) habcsók (2) háború (1) hagyomány (4) hajlakk (1) Halloween (1) Halottak Napja (1) harc (1) harry potter (1) herceg (1) hercegnő (1) hiedelem (1) House of the dragon (1) identitás (1) identitásharc (1) ideológia (3) individualizmus (1) információ (1) internet (1) invázió (1) ital (1) jelmez (1) kegy (1) kelet (1) kereszténység (1) keringő (1) kiállítás (1) kiégés (1) kiközösítés (1) király (1) királynő (1) kollektivizmus (1) könyv (2) könyvtár (1) kormány (1) közélet (3) kritika (1) Kultúra (6) kultúrharc (2) lakhatási válság (1) lakópark (1) lakótelep (1) lélek (2) lmbtq (3) LMBTQA+ (2) magas (1) magas lány (1) magas lány gondok (1) magas nő (1) magazin (1) Magyar (2) Magyarország (1) média (1) médiatér (1) médiatudomány (1) megemlékezés (1) megújhodás (2) meztelenség (1) Mindenszentek (1) monarchia (1) mozgalom (1) munka (1) művészet (1) múzeum (1) nacionalizmus (1) nemiség (1) nemzet (1) nemzetállam (1) nemzeti ünnep (1) néplélek (1) népszokás (1) nihilizmus (1) (1) nyugat (1) ország (1) panel (1) pap (1) pápa (1) pénz (2) píszí (1) playboy (1) pók (1) politika (3) polkorrekt (1) progresszív (1) protokoll (1) próza (1) psziché (1) Puzsér-szindróma (1) Puzsér Róbert (1) Rajzfilm (1) rasszizmus (1) reformáció (1) rituálé (1) royal watcher (1) ruha (1) sárkány (1) Sárkányok Háza (1) sorozat (1) sportcsarnok (1) szakrális (1) szalag (1) szalagavató (1) szex (1) szexuális forradalom (1) szociális (1) tabu (1) tall girl (1) tall girl problems (1) tánc (1) tárlat (1) társadalom (10) társasház (1) töklámpás (1) Toldi (1) tornacsarnok (1) történelem (8) tradíció (4) transz (3) transznemű (1) transzvesztita (1) Trónok Harca (1) tudás (1) tűzijáték (1) ugar (1) Újjászületők (1) újság (1) újságíró (1) ukrajna (2) ünnep (1) uralkodó (1) vallás (1) vers (1) woke (1) zsúrnalisztika (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása