Lelkes várakozás után 2022 augusztus 22-én megérkezett a Trónok Harca  spinoff sorozata, a Sárkányok Háza. Grandiózus, vagány, drámai – talán ezek a szavak jutnak az ember eszébe először. Remek sorozat, kétségtelen, ám megvannak a maga gyermekbetegségei. A kérdés igazából az, hogy megugorja-e a nagy előd által felállított mércét, képes lenne-e önállóan felépíteni a márkát? Batyunkba csomagoljuk egy jóféle Arborit, húzzuk fel bocskorunkat, s járjunk utána Westeros messzi tájain.

Bemutatkozik a Trónok Harca-brand új terméke

Márka. Bár pontos definícióját nem sikerült megállapítani, jelentése mégis jól körülhatárolható. „Egy név, kifejezés, jel, szimbólum, dizájn, vagy ezek kombinációja, amelynek célja, hogy egy eladó vagy eladói csoport termékét vagy szolgáltatását azonosítsa, és megkülönböztesse a versenytársakétól” (forrás: Wikipédia). Ha kialakul egy márkanév, az feltételez egyfajta minőséget, ismerősen cseng tehát a vásárlók pénztárcája számára, ergo a bevétel sokkal biztosabban érkezik.

Csakhogy egy márkát (idegen szóval brandet) folyamatosan fejleszteni, ápolni kell, különben elmaradnak a bevételek. A fogyasztói társadalom logikája az innovációt, folyamatos változást diktál – máskülönben eggyel kisebb luxusyachttal kellene beérnie a multik mágnásainak. Azt pedig, hogy mi lesz az új termék, a kapitalizmus logikáját követve a kereslet határozza meg, a potenciális fogyasztó igényeire szabottan.

Amikor 2011-es megjelenésekor a Trónok Harca gyakorlatilag újraértelmezte a sorozatkészítést, és mind jobban elmosta a határt a film és sorozat között, olyan márkanevet teremtett, mely biztos garancia a sikerre. Igazán nívós produkció született, mely mind a közönség mind a kritikusok körében lelkes rajongókra lelt. „Jó bornak is kell a cégér .„ -tartja a mondás. S ez a kiváló westerosi nedű olyan cégért kapott egy marketinghadjárat képben, hogy a HBO legbiztosabban tejelő márkájává vált.  Nimbuszán a finoman fogalmazva is véleményes 7.-8. évada sem halványított, az érdeklődés továbbra is fennáll irányába, a közönség új Trónok harca sorozatokat követelt. Adott a kereslet, a pénz mindig jól jön, a fő sorozat záróepizódja is több, mint 3 éve véget ért – és van muníció még westeros világában egy-két biztos aranysárkány-forrásra.

Így került képernyőre a Sárkányok Háza.

Adaptáció tűzzel, vérrel, sárkányürülékkel

Rhaenyra és Aegon trónért folytatott küzdelmét képernyőre vinni alapvetően jó elgondolás volt. Végtére is, egy koherens, jól körülhatárolható történetről van szó, tele drámai, meghökkentő fordulatokkal. Persze ez önmagában még nem lenne biztos recept a sikerre. Nézzük meg az alapművet.

A sorozat alapját képező Tűz és Vér nem egy klasszikus értelemben vett regény hanem egy történetíró több, különböző forrásból összegyűjtött írása. Ebből kifolyólag nagy időugrások vannak benne, dialógusok száma csekély, a karakterek is elnagyoltak. Inkább a már más könyv által korábban felépített világ építésében keletkezett hézagok betömésére szolgál, mintsem az író alkotói szabadságának kiélésére. Adott volt egy erős történetváz, melyre jól lehetett építkezni.

Ez legalább olyan előnyös volt a készítőknek, mint amennyire hátrány. Nagyobb alkotói szabadság, karakterrajzokkal, kapcsolatokkal is jobban zsonglőrködhetnek. Ugyanakkor kevésbé van vezetve a készítők keze, de igazi kihívást talán nem is ez, hanem az alapkonfliktusnak megágyazandó történet időbeli ugrásainak kezelése jelentette.

Az első évad (egyik) fő problémája itt kezdődik: az utolsó két-három részt leszámítva, összefüggő történettel nem igazán rendelkezik, inkább csak a Targaryen-dinasztia két ága közt folyó háború felé vezető fő eseményeket gyűjti össze egycsokorba. Ez a könyvek olvasói számára még érdekes lehet, de olyasvalaki számára, aki először találkozik a Trónok Harca világával, zavaros, eseménytelen lehet. Több, a könyveket nem ismerő forrásom is arról számol be, hogy unalmas, érthetetlen volt számukra a cselekmény, de még vérbeli Trónok-harca rajongó személyem számára is igazán csak a 8. részben indult be a történet.

Megkíséreltek minden lényeges eseményt 8 részbe szuszakolni, csakhogy ettől olyan lett az évad első  ¾-e, mintha egy idegenvezető mutatná be a történetet – egyes helyeken indokolatlanul sokat időzünk, míg máshol alig jut időnk szemlélődni. Emiatt a rohanás miatt sok, a történet szempontjából fontos karakter és kapcsolatok elmélyítése elmaradt; ide-oda csapong egyik és másik történetszál között. Meglátásom szerint ezt vagy több rész betoldásával – ez nyilván nem fért volna bele a büdzsébe -, rövidebb idő elmesélésével, vagy ha az nem kieszközölhető, strukturáltabb, egymástól nagyjából egyenlő időtávolságra eső események akár visszaszámlálás-szerű elmesélésével lehetett volna kiküszöbölni.

Amikor 1/2 , 2, 6, 10 év telik el két epizód között, majd a következőben néhány hét, ember legyen a talpán, aki a könyvek minimális ismerete nélkül követni tudja azt. Mindeközben nem is sikerül maradéktalanul érzékeltetni az idő múlását. Egyes karakterek szinte részről részre változnak, míg mások több, mint 20 év távlatában is ugyanúgy néznek ki; közben egyes szereplők szinte minden átmenet nélkül 180°-os fordulatot vesznek karakterfejlődés szempontjából. Mintha csak egy checklista egyes paragrafusait akarnák kipipálni, hogy a fontosabb eseményeket tejesítették-e.

Megpróbálja a Trónok Harca sok szálon futó történetmesélését másolni, csakhogy az alapmű nem szolgálat ehhez kellő mennyiségű muníciót, így viszont inkább csak felületes ízelítőt kapunk, a többit pedig a néző fantáziájára bízzák. Képtelen egy dologra fókuszálni, de a különböző szálakat sem kapcsolja szervesen össze. Ettől kicsit összecsapottnak tűnik, éreztetve, hogy itt MAJD szuper izgalmas dolgok fognak történni. Mint mikor pornófilmekben a menet előtt csak megnézetik a vízszerelővel a csapot, hogy meglegyenek a kötelező, fölösleges körök.

A Sárkányok Háza minden rezdülésén érződik, hogy a nagy elődnél bevált formulákat, dramaturgiát akarja követni, de talán pont emiatt marad el mögötte.

Ehhez képest a legtöbb kritika, melyet a Sárkányok Háza első évadáról olvastam szuperlatívuszokban számol be róla, hogy micsoda pörgős, eseménydús sorozat kerekedett ki belőle, hogy szégyenében a nagy előd is megszégyenülve a Dorne-i határvidékre (mert Christon Cole dorne-i, ugye, sorozat?) kullog burgonyatermesztőnek. Kérdem én: Ugyanazt a sorozatot néztük?

A fent említett kritikák írói valószínűleg csak az utolsó három részt látták. Ugyanis a 8-9-10. részre azonban felpörögnek az események, melyhez köze lehet, hogy ott nem éveket, évtizedet ugrálnak, hanem több, egymással szorosan összefüggő események láncolata. Valahol itt kezdtem érezni, hogy a sorozat ziláltan, a kifulladás határán is, de megérkezett. Izgatottan várjuk a 2. évadot!

Racionalitás vs Természetfeletti – a világépítés tartópillérei

Minden fantasy sorozat világát meghatározott szabályrendszerek, mechanizmusok működtetik. A műfaj adaptálásának nehézsége, hogy magát a világot képesek-e hűen átemelni a filmvászonra/ képernyőkre. Vajon a Sárkányok Háza esetén ez sikerült?

A Trónok Harca világában a mágia, természetfeletti és a racionalitás közötti feszültség a vilégépítés alapja, melyet a karaktereken keresztül ismerünk meg. Az alapsorozatban utóbbit az intrikák és színtiszta hatalmi csatározások képében Királyvár (a főváros), míg a természetfelettit a falon túli földek jelentették (meg persze Daenerys sárkányai).

Jelentem: működött. Eleve katartikus élmény volt látni a Targaryen-dinaztiát hatalmuk zenitjén, sárkányaikat, hallani a nemes-valyr nyelvet  – mindez a fővárosba helyezve igazi Trónok-Harca esszencia. Ez olyan lüktetést ad a műnek, mely még a felvezetés epizodikus események kusza, látszólag összefüggéstelen szövetét is képes izgalmassá tenni. Mélyebben megismerhetjük a letűnt Valyria kultúráját, szokásait, addig ismeretlen nemesi házakkal találkozhatunk.

A sárkányok hihetetlen realisztikusak, vagányak, az animátorok elengedték a fantáziájukat, de sikerült mégis földhözragadtan ábrázolni őket. Nem csak az animáció, de mozgásuk fizikája teszi őket annyira valósághűvé; végre nem úgy röpködnek s mozognak a földön több tonnás lények, mintha káposztalepkék volnának; a hangjuk pedig, akár a mennydörgés. (Caraxes azóta is a rémálmaimban kísért.) Remekül árnyalták, hogy valójában milyen kapcsolatuk van a Targaryenekkel, hogyan folyik idomításuk, de felvetődik annak kérdése is, hogy valóban az ember irányítja őket?

A látványvilág fenomenális, mozifilmhez méltó  – márha látjuk, ugyanis a látványtervezők valamiért úgy gondolták, hogy ha egy sötét teremben pislákoló egyetlen gyertya, jobb esetben ablakon beszűrődő fény alkotta kontraszt drámaivá teszi a történetet. Biztosan így van, csak nem látunk semmit. A világítással nem csak itt volt probléma, talán a 7., Driftmark névre keresztelt epizódban domborodik ki, melynek jó részében sötét pacák mozgásában gyönyörködhetünk. (Ötmilliós kérdés: ennek mi volt a dramaturgiai funkciója?) Úgy tűnik a Vörös Erődben csak 200 évvel később találták  meg a villanykapcsolót.

Némi hiányérzetet okoz továbbá, hogy kevesebbet látunk Westerosból, hisz elsősorban a fővárosban játszódnak az események, így például nem látjuk, hogy a parasztság, polgárság hogyan él a Targaryen-dinasztia fénykorában – merthogy elvileg Viserys király uralkodása a prosperáló korszaka volt a birodalomnak.

Én a disznó-steaket szeretem!

A Trónok Harca erősségét a karakterek, valamint az erős párbeszédek adták. A vívódásukon, személyes tragédiáikon vagy épp katarzisaikon keresztül ismerjük meg az egyes események jelentőségét, annak komolyságát, ami leginkább az erős dialógusokon keresztül jelent meg. Még az akciódús csatajelenetek sem a harcmozdulatok, hanem a közben elhangzó szavak és karakter interakciók miatt voltak emlékezetesek.

Egy fantáziavilágba kalauzolt el minket, mégis nagyon emberi, realiszikus történet volt. Milyenek voltak hát a karakterek a Sárkányok Házában?

Maga a könyv, melyből adaptálták a forgatókönyvet, nem volt túl izmos, de a forgatókönyvírók kihozták belőle a legtöbbet. A karaktereket megtöltötték élettel, (lehetőségeikhez mérten) mindegyik megkapta a maga motivációját, remekül működik a kémia köztük, s ami változtatást tettek a könyvhöz képest, az esetek oroszlánrészében a sorozat előnyére vált. Amikor viszont nem… No, de erről később

 Például kifejezetten tetszett, hogy Rhaenyra és Alicent itt gyermekkori barátnők voltak, így a köztük meghúzódó konfliktus kapott egy sokkal mélyebb, személyesebb réteget. Vagy az, hogy bemutatták, hogy Aegonék eleinte egész jól kijöttek Jacaerysékkel, s csak a szülők konfliktusa mérgezte meg kapcsolatukat, vagy hogy Alicent mennyire képtelen a gyerekeihez érzelmileg kapcsolódni. Az ilyen apróságok sokat hozzá tudtak tenni az élményhez.

Dialógusok terén igen színes a felhozatal, s talán ezen a téren marad el leginkább a Trónok harcától.  Az „én a sült libát jobban szeretem, mint a kacsát” szintű beszélgetésektől (ez egyébként a karakterek szexuális irányultságáról szólt), a valóban komoly és drámai kérdéseket feszegető szócsatákig terjed, például Rhaenys és Alicent beszélgetésére a 9. epizódban, ami egyébként az egész évad egyik csúcspontja volt. Ez kissé olyan skizofrén állapotot eredményez, mintha a Trónok Harca 1. és 8. évadának dialógusait válogatták volna össze. De nagyrészt rendben voltak

Mindent a nézőkért?

Egy új termék megalkotásakor minden márka esetében felmérik a pontos fogyasztói igényeket, hogy milyen piacra is óhajtanak árusítani. Később aztán a megkapott eredmények fényében alkotják meg a piacra dobandó árucikket, hogy minél többen vegyék. Cipő a termék? Megnézik az aktuális divatot, s legyen a divat akár szőrös lepkehernyóval ékesített gumipapucs, biztosak lehetünk benne, hogy a következő szezonban azoktól fognak roskadozni a boltok polcai. Az Erős Pista minden magyar ebédlőasztal kihagyhatatlan eleme, népszerűsége töretlen – pakoljuk hát bele szaloncukorba, a karácsony kihagyhatatlan édességébe, figyelmen kívül hagyva, hogy mennyire illenek egymáshoz. (kísérletezni persze hasznos, és az erőspistás szaloncukor sem lett ehetetlen, de ebben a formában erőltetett.)

Valahol ilyen érzés, amikor egy dinamikus, fantasy-világban egy kitörőben lévő polgárháború kellős közepén egy luxusprosti telex-videókat kenterbe verve elkezd társadalmi-igazságosságról prédikálni, az pont annyira dob ki az élményből, mintha hirtelen átváltanánk egy szerda délutáni parlamenti közvetítésre. Erőltetett, oda nem illő, nem mellesleg karakteridegen. Nem azzal van a gond, hogy modern társadalmunkat érintő filozófiai kérdéseket is megfogalmaz egy mű, még csak az egyes ideológiák megjelenésével sincs probléma.

Baj azzal van, amikor ezt szájbarágósan, környezetidegenül teszik, pár aktivista-kinyilatkoztatás közepette. Félreértés ne essék, a hatalmasok és a nép viszonyát boncolgató kérdések a Trónok Harcában is erősen jelen voltak, de ott pár, szituációba nem illő mondat helyett bemutatták, hogy egy fővárosban hozott döntés például mit okoz egy ezer kilométerrel arrébb található falucskában.(Lehet persze mondani, hogy láttuk milyen a főváros szegénynegyede, de az csak egy kis szelete egy hatalmas birodalomnak.) Ez a mulasztás azért is fáj, mert így lehetett volna igazán megmutatni a Targaryen-ház nagyságát, a birodalom fénykorában.

De a fentiek legalább a világ valamennyi részén valid kérdéseket feszegetnek, mégha szájbarágósan is. A Sárkányok Háza táján azonban nem ez az egyetlen modern ideológia. Ismerkedjünk meg a woke-marketinggel. (Igen, most jönnek a fekete Velaryonok)

Amerikában, az utóbbi években igencsak fellángolt a woke-izmus jelensége, mely az afroamerikaiakkal szembeni diszkrimináció és előítéletek még mindig jelen lévő problémájára hívja fel a figyelmet, s követel azonnali megoldást. Olyan légkört teremtett ez, hogy szinte mindenkire rá lehet sütni, hogy rasszista; a társadalom pedig a végtelenségig lett polarizálva. Élelmes marketingszakemberek meglátták ebben a lehetőséget, hisz egy, a mindkét politikai oldalon szélsőséges érzelmeket kiváltó mozgalomról van szó,legrosszabb esetben is csak különféle portálokon hisztiznek, ami csak ismertséget hoz a terméknak. Így edzőcipőtől kezdve kólán át metrószakaszjegyig is mindent ezen mozgalommal akarnak eladni. (Más kérdés, hogy mennyiben szolgálja a feketék ügyét, ha gazdag fehér milliárdosok bankszámláját hízlaljuk tova.) Médiatermékek esetében ez pedig csak úgy működhet, ha a szereplőgárdába mind több színesbőrű szereplőt tuszkolnak.

 Az internet egy emberként akarta a vastrón pengéire hányni a készítőket, midőn kiderült, hogy majd feketék alakítják az egyik ősi, a történetben szignifikáns szerepet betöltő nemesi ház tagjait, akik a könyvekben az uralkodóházhoz hasonló fakó bőrrel és hajtónussal rendelkeznek. Ennek köze lehet a vókos-véleményterrornak való megfelelési kényszernek, de valószínű, hogy az ezáltal generált médiafigyelem sem jött nekik rosszul – el lehet adni, hogy a készítők számára mennyire fontos a társadalmi igazságosság. A hivatalos álláspont szerint ez kreatív döntés volt a készítők részéről, hogy a sok fakó hajú embert könnyebben meg lehessen különböztetni. Ezzel együtt viszont azt is elismerik, hogy egyáltalán nem ismerik az alapmű világát és a történetet, amit adaptálnak.

  Egy korábbi bejegyzésemben már bővebben kifejtettem, hogy mi a probléma azzal, amikor fekete színészeket tesznek bele eredetileg fehérek szerepeibe. Ez történelmi személyek esetében nettó hazugság, a múlt tudatos tagadása, szemellenző, mellyel elfedik a sebet, mely levegő híján képtelen begyógyulni s begennyesedik. Egy fiktív világban játszódó fantasy esetében jóval nagyobb mozgástere van a készítőknek, így felvetődik a kérdés: valóban rászolgáltak a támadásokra?

Amikor valaki fantasyt adoptál az író által felépített világot IS a vászonra viszi, annak minden sajátságos szabályrendszerével, szerkezetével együtt – ameddig a felépítmény nem sérül, addig belefér minden ilyesféle változtatás. A Sárkányok Háza esetén már itt kezdődnek a gondok: a George R.R. Martin által megálmodott világban a valyriai egy ősi rassz, embercsoport, kik a hajdani, tündöklő Valyriát népesítették be. Fehér bőrű, bíbor és ibolyaszín szemű, ezüst, platina és fakó aranyhajú, gyönyörű emberekről beszélünk. A Tűz és Jég Dala világában ők töltik be a tündék szerepét. Igen fejlett kultúrájuk volt, akinek valyr vér is csörgedezik az ereiben, különös kegyben érezheti magát. A sorozatban pedig két család, a Targaryen és Velaryon ház tartozik ebbe a rasszba.

Fekete színészekkel eljátszatva a Velaryonokat, a felépített világ már megingott, de ha elfogadjuk ezt a készítők sajátos történetfelfogásának, vagy fantáziánkkal kiegészítjük a világon támadt lyukat, elvagyunk a ténnyel, mert egyébiránt a színészek hozzák a karaktereiket, még borzalmas parókáik ellenére is. (Bevallom, a raszta hajú Corlys Velaryon koncepció nekem eleinte tetszett, mert az remekül illik a sokat látott tengeri medve karakteréhez.) Csakhogy itt a történet szempontjából is fontos szerepe van a bőr-haj-szemszínnek.

Ugyanis a történet szerint az egyik ok, amiért ellopták Rhaenyra elől a trónt az volt, hogy a hivatalosan első férjétől született gyerekei fattyú származásúak, mert sötét szemük és hajuk van. Csakhogy a könyvekben nem volt ennyire egyértelmű, hogy nem a férjétől, Laenor Velaryontól, hanem a szeretőjétől, Harwin Strongtól vannak, még a szüleikétől eltérő szem és hajszín ellenére sem. Egyfelől, a férje ugyanolyan haj és bőrszínnel rendelkezett, mint Rhaenyra, tehát a sorozattal ellentétben nem hozta be ezt a faktort, másfelől Rhaenys, Laenor anyja ott fekete hajú, mivel az anyja egy Baratheon volt, Rhaenyra anyja meg a szintén nem valyr eredetű Arryn-ház szülötte volt, így benne van a pakliban, hogy fiai az ő külsejüket örökölték.

A sorozatban ehhez képest már eleve úgy építették fel a sztorit, hogy Rhaenyra a szeretőjének szüli a gyerekeit, amihez  férje asszisztál. Ezzel a húzással azonban főhősnőnk szimpátiáját ássák alá, merthogy elvárja, hogy mindenki tartsa tiszteletben trónigényét, de pont ő szegi meg az ország törvényeit, melyet elvileg uralni szeretne. Így nem csak Rhaenyrával, de az őt pártoló feleknek is nehéz szurkolni, főleg úgy, hogy főhősnőnk válláról mindenfajta felelősséget levesznek, beállítva őt egy melodrámai szereplőnek, aki csak a körülmények áldozata. Trónra való jogát egy próféciával igyekeznek igazolni, hogy azért kell, hogy ő üljön a trónon, mert jönnek a mások, a hülye Otto Hightower és társai meg nem értenek semmihez.

Ez az írói döntés azért is logikátlan, mert az egész Sárkányok Háza egy feminista eposz, de mellette az ember eltérő szexuális orientációjával kapcsolatos kihívásokról is sokat mesél. Egy nő harca a patriarchális elnyomása ellen, megmutatva azt minden aspektusából; sokféle nemi szerepbe nyerhetünk betekintést, így modern feminista kérdéseket is megláthatunk. Amikor egy eleve modern ideológiával átitatott történetet tűzdelünk meg további, zömében balos világnézetekkel, akkor az ember megcsömörlik, mintha ő lenne a műért, s nem az őérte.

Képes lenne felépíteni a márkát a Sárkányok Háza?

Bevezetőmben azt a kérdést tettem fel, hogy vajon képes lenne-e a Sárkányok Háza ugyanazt a brandet felépíteni, mint a Trónok Harca. A válasz pedig nem.

A Trónok Harca olyan innovatív, minőségi sorozat volt annak idején, hogy még a gyászos lezárás ellenére is méltó helye van kultstátuszában. Csakhogy azt kreatív indíttatásból vitték képernyőre. A Sárkányok Háza ezzel szemben egy még mindig erős, ám kissé megkopott márka újjáélesztésének, megmentésnek céljából került képernyőre. Látványos, grandiózus díszletekkel, elképesztő CGI-val dolgozik, magasztos, fülbemászó zenéje van, de a történet maga és a karakterek mégsem képesek megtölteni a teret. Bár minden erejével azon van, hogy megugorja a nagy előd által állított mércét, mindez az alapjául szolgáló Tűz és Vér kötet szerkezetéből adódóan nem lehetséges. Az erőltetett ideológiai üzenetek pedig szintén a minőség rovására mennek. Nagy kár, mert ott van a potenciál, és az írók kihozták belőle a legtöbbet.

A baj inkább azzal van, hogy mennyi bőrt terveznek még lehúzni a franchise-ról. Mert ha még egy ilyen hellyel-közzel koherens történetből ezt tudták kihozni, mi lesz olyan sorozat-tervekkel, amiknek még ennyi muníciója sincs?

Az első éved mindenesetre nem volt meggyőző, de bizakodók lehetünk a 2-3-4. évadokkal kapcsolatban.