Csillagánizs, fahéj és szegfűszeg illata lengi körbe a szobát, a tűzhelyen forraltbor rotyog, papírmacska, boszorkány és csillagok díszítik a falakat, vattahálón mászik a műanyag pók; az asztal meg van rakva boszorkányujjakkal, sírkő alakú kekszekkel, „múmiavirslivel”, meg egyéb kísérteties étkekkel, a sarokban pedig az elmaradhatatlan töklámpás pislákol. Fekete ruhákba öltözött, ijesztő ábrázatú vendégek érkeznek, vakolatnyi sminkkel, aminek épségére egészen az első felesükig nagy gonddal ügyelnek. Kirúg mindenki a hámból, maguk se tudják okát, de önfeledten ünnepelnek. Már éppen merülnénk el a globalizáció kultúraromboló fertőjében, szerencsénkre az internetes harcinyuggerek karöltve a fanyalgó entellektüelekkel itt vannak, és a hanyatló magyar kultúra megmentése érdekében forradalmárokat megszégyenítő elszántsággal árasztják el a facebookot posztjaikkal, üzenve: „MAGYARORSZÁGONMINDENSZENTEKVANNEMHALLOWEEN!” Hagyománytisztelet, hazafiasság.

Eredeti formájában a Halloween közel sem az a vidám mulatság volt, sokkal inkább egy okkult szertartásra emlékeztetett. Szerves részét képzi az ír és skót folklórnak, így a Brit-szigeteken való megünneplése egészen más tartalommal bír, mint akárhol máshol. Kelta-pogány eredete széles körben ismert, leginkább a samhaim (kelta újév) ünnepét rendelik hozzá, emellett római illetőleg keresztény hatások is érték az, de még germán elemeket is felfedezhetünk benne – ilyen például a tökfaragás. Tudta-e a kedves olvasó, hogy eredetileg nem tököt, hanem karórépát faragtak, mert a legenda szerint a pokol és menny közé szorult furfangos kovács fényt kért, parazsat kapott, amit belerakott egy faragott gumóba? Amikor először megláttam egy képet egy ilyen faragott karórépáról, azt hittem menten kiugrik belőlem a lélek. Aztán öltözhetett volna mindenki halottnak, hogy ne ragadjam őket magammal.

Eredeti Jack O'lanntern - karórépából

A fentiek ismeretében az ír/skót/walesi patriótáknak is ki kéne egyenesíteni virtuális kaszáikat, átkokat szórva kifüstölni az idegen elemeket ünnepükből. Ugyanígy a keresztényeknek a pogány „fertőt” kéne üldözni. Valahogy mégsem így tesznek. (Habár matematikailag bizonyosan vannak ezirányú megmozdulások.) Az igazság az, hogy minden folyamatos változásban van, ennek ellenállni, körmünkszakadtáig ragaszkodni a múlthoz rettenetesen egészségtelen lelkiállapotra vall. Statikus állapot jön létre ezáltal, egy zárvány, mementóként szolgálva az elvesztett időkről.

Élő hagyományból egy mesterségesen fenntartott mechanikus test lesz, mely felgyorsítja a kultúra elhalását.

Vérben forgó szemekkel eretnekséget kiáltó „hagyományőrzők” oroszlánrészének valószínűleg nem sok tudomása lehet a Mindenszentek (November1.) és Halottak napja (November 2.) történetéről. Például, hogy eredetileg pünkösd után ünnepelték (ortodoxok mai napig ekkor tartják), csak a hetedik században tették át egy kelta ünnep – úgy-úgy, Halloween – időpontjára; hogy eredetileg csak keresztény vértanúkról emlékeztek meg, s csak később terjesztették ezt ki minden üdvözült lélekre. Halottak napján a tisztítótűzben égő, üdvösséget azonban el nem ért lelkek szabadulásáért imádkoznak. Természetesen számos népszokás és hiedelem tartozik eme jeles napokhoz. Gyertyát azért gyújtanak a sírokon, hogy a kiszabadult lelkek visszatalálhassanak az alvilágba, s ne háborgassák az élőket; a sírokat pedig azért teszik rendbe, helyeznek koszorúkat, friss krizantémokat a kövekre, hogy a holtak el se akarják hagyni lakhelyüket. A több ezernyi mécses meleg fényétől pislákoló temetők megmutatják a hit és közösség erejét, már szinte látjuk a lelkeket, ahogy feljönnek az élők közé, mégis megnyugtató hangulat uralkodik.

Ennek tudatában nem is különbözik a mindenszentek/halottak napja eszmeiségében oly nagymértékben a halloweentól, hogy kultúrarombolást kiáltsunk, ha egyik-másik elemei megjelennek. Hiedelem és normarendszer függvénye, de a holtakkal kapcsolatos ünnepek alapvetően hasonló mechanizmuson alapulnak: a halállal való szembenézésen. Már csak ennek fényében is megmosolyogtató az a vehemencia, amellyel egyesek a tökfaragást, és halloween tematikájú bulikat támadják. Jellemző erre a diskurzusra, hogy szinte minden felelősséget rátestálnak a fiatalokra ( mindenkire aki arra vetemedik, hogy tököt faragjon, vagy egy ilyen bulira elmenjen), s véletlenül sem a sütőtök és pók alakú gumicukrot, trick or treat-hez szükséges vödröket, a médiából ránk ömlő mintákat, burkolt propagandát – miszerint szerves része a hazai kultúrának a halloween - valamint a plázák dekorációját hibáztatják.

Azonban ebben a képletben van még egy fontos komponens, mely kifejezettem a hazai viszonyok sajátja. Minden nemzetnek szükséglete az ünneplés, az öröm megélése, melyet egészen az indivídumig le lehet vezetni. Magyarországon Augusztus 20.-át leszámítva ilyen nemzeti/vallási ünnep nincs. Nemzeti ünnepeink mindegyike egy megemlékezés valamely kudarcos történelmi eseményről, kesergés a múlton – nem mintha nem lenne mire büszkének lennünk, hisz 1000 éve itt vagyunk, a történelem legalább ennyiszer mondta ki felettünk a halálos ítéletet, mégis itt vagyunk. Lengyelország – ami száz évre úgy, ahogy van megszűnt létezni – is jóval több vidám ünnepet tart, mint mi, ami kudarcorientáltságunk egyik bizonyítéka. Viszont meg kell feledkezni néha a valóságról, kiadni a feszültséget, ráadásul októberben két igen szomorú nemzeti emléknapunk is van, hogy téli depressziónk már ősszel elkezdődjön. Halottak napjához kötődő népszokásunk nincs emléke feledé homályába merült, ami táptalaja az idegen kulturális elemeknek, a Halloween meg lassan gyökeret ereszteni látszik; immunrendszer híján szét is fog terjedni.

Valójában nem a kultúraromboló hatása miatt rémisztő e globalizációs importünnep, hanem indikátorszerepe, jelesül a magyar kultúra és társadalom gyengeségének bizonyítéka. Ennek visszafordítását honfitársaink számonkérése, megkérdőjelezhetetlen(nek hitt) kinyilatkoztatások tétele nem segíti. Éppen ellenkezőleg, csak ráerősít az amúgy is gyors folyamatra, és növeli a társadalmi feszültséget. Alapvetően semmi kivetnivaló nincs azon, ha valaki Halloween (újabban megjelent a Día de Muertos is a kánonban) tematikájú bulit tart, mert lehet, hogy új magyar hagyomány fog szárba szökkenni. Amellett sem szabad elmenni, hogy egy ilyen esemény megtartása nem zárja ki a halottakról való megemlékezést. Ha valaki a magyar kultúra erodálódásától tart, igazán a folklór feltámasztásával, népszokások megismeréséve, világra való nyitottsággal terelheti a változást pozitív irányba. Az elfojtás és ellenállás csak további ellenállást szül, gúzsba köt minden olyan energiát, ami előre vinné a dolgokat. Ez rombolja a nemzetet, nem egy sütőtökös pite.  

Források: Múlt-kor.hu
                24.hu