Egy nemrégiben kiszivárgott határozattervezet újfent felszította az abortusz-vita tüzét Amerika szerte. A szóban forgó tervezet teljesülése esetén tagállami szintre helyeznék az abortusz szabályozását, ami a konzervatív vezetésű államokan akár a mesterséges terhesség-megszakítás teljes tilalmát is magával hozhatja. Minden ilyesféle ideológiával fűszerezett eseményt jó adag kultúrharc kíséri, nincs ez máshogy a dekadens nyugat kapitalizmus mocskában dagonyázó fellegvárában sem, így a Pro-life (életpárti)/ Pro-choice (választáspártioldal képviselői virtuálisan és fizikálisan is összecsaptak.

Tegyük fel azonban a kérdést: van értelme az élet vs. választás tengelyén megvitatni ezt a témát?

No de kezdjük az elején: a pro-life, pro-choice terminusok a szexuális forradalom idején tűntek fel először, s váltak széles körben elterjedtté. A kifejezések első megjelenésének ideje összecseng a feminizmus második hullámával, mely többek között a szexuális és reprodukciós jogokkal összeköthető problémákat helyezte figyelmének középpontjába.

Ehhez a képlethez hozzájön még, hogy mindez egy olyan országban történt meg, ahol a konzervatívok, vallásosak, nem utolsó sorban az egyházak társadalmi-politikai érdekérvényesítő képessége igen jelentős (lásd még: Bibliaövezet). Minthogy az abortuszkérdés korábban állami, s nem szövetségi szintű ügy volt, a konzervatív, alkalmasint vallásos vezetés gyakorlatilag szabadkezet kapott. Ezzel az egész szembenállás jókora vallási színezetet kap.

Az abortuszkérdés életpárti/választáspárti felosztása egy olyan korszak szülötte, amikor a társadalom maga is jelentős változáson ment keresztül, s mindez olyan területen, ahol a vallásos-nem vallásos szembenállás igen erős kultúrharcos téma.

Ilyenformán a bevezetőmben feltett kérdésem meg is válaszoltatott társadalomtörténeti perspektívából nézve, mert bajos egy modernkorban is releváns kérdést uszkve ötven évvel ezelőtti nézetrendszer alapján tárgyalni. Főleg, ha hozzávesszük a korszakot és szülőhelyének társadalmi berendezkedését. Ennyivel elintézni a dolgot azonban megúszós hozzáállás volna, ráadásként nem is a probléma valós okát tárnánk fel.

Merthogy a pro-life/pro-choice konfliktusban eredendően egy meglehetősen komoly bioetikai kérdés ideológiai kérdéssé redukálása a fő probléma.

Láthattuk, hogy e két kifejezés a szexuális forradalom, valamint a feminizmus második hullámának ideológiától csöppet sem mentes légkörében született. Ennek alapján semmi meglepő nincs abban, hogy a téma kezdetben ideológiai alapon került megvitatásra. Valahol minden ehhez hasonló etikai kérdés ideológiai síkon kerül elő, mely csak később alakul át racionális, tényeken alapuló diskurzussá.

Annál inkább nagyobb baj, hogy az abortusz morális mibenléte még mindig ideológiai síkon van értelmezve. Mi sem példázza ezt jobban, minthogy még mindig nem sikerült a pro-life/pro-choice szembenállást meghaladni. Márpedig egészen addig, míg nem leszünk képesek egy bioetikai kérdést orvosi, tárgyilagos szemmel nézni, addig esély sincsen arra, hogy bármiféle konszenzus születhessen.

Kultúrharcos terméknek legalább beválik. Mindeközben anyák és magzatok, meglévő és potenciális életek, anyák és gyermekeik sorsa lóg a levegőben. Nem érdemelne meg e téma egy kicsit komolyabb hangvételt a fejvesztett hisztérián kívül?

Persze vehemens tiltakozásba kezd akármely oldal képviselője, hogyha szélsőséges ideologizmussal vádolod őket. A pro-life aktivista orvosi könyvekből kiragadott félmondatokat lobogtat, a pro-choice pedig szociológiai esetleírásokkal bombáz. Ideológiájukat utólag igyekeznek tudományos érvekkel alátámasztani, mit ne mondjak igencsak ingatag lábakon álló érvrendszerrel.

Közben valahogy elfeledkeznek mind a magzatokról, mind az őket szívük alatt hordó anyákról; sokkal inkább szól róluk a vita, mintsem a valódi résztvevőkről. Ez igaz abban az esetben is, hogyha éppenséggel úgy tűnik, mintha az egyik résztvevőt [anyát, babát] kifejezetten védelmükbe veszik.

Az életpártit nem érdekli a nő, mert képtelen tudomásul venni, hogy amíg egy zavarba ejtő evolúciós fordulattal nem gyarapítja majd a tojásrakó emlősök illusztris társaságát, addig a „minden élet számít”, „miért vetetnénk el egy potenciális életet” érvek nem állják meg helyüket. Mert tetszik-nem tetszik, ha valaki testében fejlődik valami (esetünkben egy emberi élet), akkor önrendelkezési, testi integritási joga rendelkezni a teste felett. És nem foglalkoznak a magzatokkal/potenciális életekkel, mert csak addig jutnak el, hogy NE legyen mesterségesen elvetetve, de arról már csendben elfeledkezik, hogy mellesleg milyen élete lesz a gyereknek, milyen környezetbe kerül, vagy egyáltalán mik fogantatása körülményei.

A választáspártit nem érdekli a fejlődő élet, mert minden esetben az anya önrendelkezési jogát, és csak azt hangsúlyozza, mintha teljességgel ignorálná, hogy aminek eltüntetéséről beszél, az éppenséggel egy fejlődő, potenciális élet. Vagy, hogy egyáltalán létezik. És nem törődnek a terhes nővel sem, mert a nevükben beszélnek, gyerekstátuszban tartva őket. Ezen diskurzus sokkal inkább szól a két egymással abajgó pólus szószólóiró, mint magukról az érintettekről.

Így valós érdekképviselet sem történhet.

Példának okáért idehozhatnám a gyakori abortusz ellenes érvet – mely főleg a hazai szabályozás kontextusában merül fel -, hogy az emberek többsége csak a védekezés utolsó végváraként használják, s azt fejtegetik, hogyha szigorúbban szabályoznák, azzal felelősségre szorítanák a fegyelmezetlen népeket. E logikai menetben mindössze azt az ellentmondást vélem fölfedezni amennyiben valakiről olymértékű felelőtlenséget feltételezünk, hogy még védekezni sem képes, miért gondoljuk, hogy egy gyerek kihordásával, várandóssággal, uram boccsá gyerekneveléssel járó hatványozottan nagyobb felelősséggel hogyan birkóznának meg. Vagy szigorú tanárnénikként büntetésből gyerekszülésre köteleznénk őket (tudom, tudom, örökbe is lehet adni.) Vajon ezzel nem a gyereket büntetnénk? Ami talán még fontosabb: mi felelősségteljesek vagyunk?

Az abortusz, mint a védekezés utolsó bástyája már egy fokkal érdekesebb dolog. Mert azt letagadni, hogy az abortuszok száma ijesztően magas (elsősorban a fejlett világban) hazugság volna. kívülről szemlélve a dolgot valóban így tűnhet. Csakhogy a védekezésnek épp az a célja, hogy a nem kívánt terhességet, így az abortuszt is elkerüljék. Olyanon számon kérni az abortuszt, aki védekezés mellett esett teherbe, kissé meredek.

 Szerintem itt sokkal inkább arról van szó, hogy az emberek nem fogják fel az abortusz elvégzésének, magának a műtétnek a súlyát. Jóllehet, kellően biztonságos ahhoz az orvostechnika, hogy kimondhassuk, biztonságos az eljárás, ettől még egy komoly műtétről van szó. Pediglen egy potenciális életet pusztítanak el ilyenkor, s az is nagyon kiszolgáltatott, akin éppen végzik. Kultúrharcos topikot csinálni ebből a kérdésből elinflálja a beavatkozás, a döntés súlyosságát. Persze nem tehető az összes felelősség e helyzet kialakulásában a választás/életpártiak vállára, mindazonáltal a médiatérben lévő erőforrásaiknak „köszönhetően” ők tematizálják a témáról a közbeszédet.

Ha ezt megértjük, az abortusz szabályozása körüli mizériára is pontot lehetne végre tenni. Merthogy rengetegen az abortusztörvények szigorításától várják a művi terhességmegszakítások számának csökkenését, permanensen a felelőt(lennek beállított) fiatalokkal, s hajmeresztő példákat felhozva érvelésnek. Mintha Európa elöregedéséért az elvetett magzatok, s nem a gyerekvállalási kedv csökkenése, valamint a hosszabbodó élettartam lenne a felelős.

Csakhát amikor egy olyan réteg miatt akarjuk átvariálni a szabályozást, akik mondvacsinált okokból, ha úgy tetszik „bemondásra” végeztetik az abortuszt, akkor pont azokkal szúrunk ki, akik speciel valódi krízishelyzetben vannak, például nemi erőszak vagy vérfertőzés áldozatai. Ilyenkor meg kell fordítani a gondolatmenetet: azt kell kiötölni, hogy akik valóban rászorulnak, s nincs számukra más megoldás, azok hogyan juthatnak hozzá a biztonságos művi terhességmegszakításhoz.

Jómagam például így jutottam el addig, hogy az abortusztablettákat nemi erőszakból teherbe esett nőknek engedélyezni kellene. Hisz a nemi erőszak eleve súlyos trauma, amire az abortusz procedúrája csak még egy lapáttal tenne. Eme operációkon nagyon kiszolgáltatott helyzetbe helyezik a nőt, amit a tabletták szedésével kiküszöbölhet. Aki nem hiszi, javaslom, nézze meg „A néma sikoly” c. demagóg, de kétségkívül hatásos abortuszellenes propagandafilmet.

Ez talán a pro-life/pro-choice értelmetlenségére is rávilágít. Merthogy az abortusz alapvetően mégiscsak orvosi-bioetikai kérdés, amit élet vs. jogok tengelyen felfogni egyszerűen nem lehet, annál jóval komplexebb problémáról van szó. Minden nőnek más története van, s egy ilyen procedúra elvégzése sem az első mező a képzeletbeli táblán. Ha csökkenteni akarjuk az abortuszok számát, vagy épp a nők életét tennénk jobbá, az azt megelőző mezőket kell rendezni, hogy csak nagyon keveseknek kelljen eljutnia addig, hogy ne lásson más választást, mint a művi terhességmegszakítás.

A szellem már kiszabadult a palackból, oda visszatuszkolni már nem lehet, meg kell tanulni vele békében együtt élni.