A szomszédunkban dúló háború visszaterelte a történelmet megszokott medrébe; mintha kidobták volna az emberiséget a maga programozta virtuális valóságból. A szavaknak hirtelen súlya lett, a döntések valódi következményekkel járnak. Mindenkinek rendelkezik véleménnyel a dologról, melyet nem átall a nyilvánosság elé tárni. A tengernyi nyilatkozatból, cikkből s eszmefuttatásból kirajzolódik egy érdekes mintázat, melyet én csak Puzsér-szindrómának hívok.

Mi a meredt lóbráner az a Puzsér-szindróma? – kérdé a művelt olvasó.

Ez ama jelenég, amikor egy újságíró/médiamunkás/politikus a véleményét, vagyis inkább annak kifejtését csak és kizárólag a többiektől való különbözőség jegyében alakítja. Ennek egyik fő motivációja a tömegből való kitűnés szándéka, hisz a médiatér liberalizációja révén mind több és több ember publikálhatja magvas gondolatait.

Azonban ha csak erről volna szó, az olyan szélsőbalos és szélsőjobbos oldalak szerzőit is vádolhatnám Puzsér-szindrómával , akik hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb következtetéseket képesek levonni a  legbanálisabb eseményekből is. Elvétve megjelenhet, azonban ezen médiatermékek annyira extrém ideológiai elszigeteltségben élnek a világ többi részéhez képest, hogy a fősodorbeli orgánumokhoz képest eleve különc gondolatmeneteket prezentálnak, az ahhoz tartozó nyakatekert logikával. Talán ennél is fontosabb, hogy ezen közösségek végletesen dogmásak, így ha akárki kipofázna a sorból, azonnal visszapofozzák. Náluk csak vertikálisan, a megszokott elméletek fokozásával lehet valamiképp kitűnni, ami egy roppant öngerjesztő folyamat.

Merthogy Puzsér-szindróma alapvetően horizontális jelenség, fontos aspektusa a politikai közép felé tendálás, a magyar bal-jobb viszonyrendszert való meghaladás szándéka. Ennél fogva csak olyan orgánumokban jelenik meg, ahol ha nem is épp támogatott, de megtűrt dolog a fősodorbeli véleményfolyamtól való eltérés. Legtöbbször kisebb, periférián lévő lapokban érhető tetten, de egyre csak terjed. Kivételek persze akadnak.

Nem véletlen, hogy éppen az általam mélyen tisztelt Puzsér Róbertről neveztem el a jelenséget, mert ő a magyar harmadik utas politika jelképe. A publicista megnyilvánulásainál tűnt fel először, hogy a földi halandó számára sokszor láthatatlan fonalakkal összefűzött eszmefuttatásainak logikája azért oly nyakatekert, mert a közvetlen környezettől való különbözőség hajtja azokat, semmint személyes véleménye.

Honnan ismerhető fel a legkönnyebben a Puzsér-szindróma? Leírom az árulkodó jeleket:

• Illogikusnak tűnő, nyakatekert megfogalmazás
• Nehezen követhető gondolatmenetek
• Sokszor fellengzős stílus
• A megszokottól eltérő ideológia eszméinek ismertetése
• Erőltetett, nem szervesen születő elméletek
• Az író személyének előtérbe kerülése a tartalommal szemben

Néha valóságos megpróbáltatás végigolvasni egy ilyen írást, ahogy megfeszülve próbál valami egyedit mondani. Közben megfeledkezik saját véleményéről, gondolatairól. Ilyenkor sokszor a szerző személye kerül előtérbe az általa írt tartalomnak sokszor kárára, ahogy a másoktól való elkülönülésre koncentrál. Személyi kultusz? Esetleg...

Leggyakrabban balos környezetben mozgó jobbos ideológiák felé tendáló publicisták körében érhető tetten a legillusztrisabb módon, de jobbközepes orgánumokban is találunk példát bőven. Ezek eszményi táptalajt nyújtanak a politikai centrum megjelenésének.

 Itt jogosan vetődik fel ama kérdés, hogy miért van jelentősége néhány publicista különcködésének? A Puzsér-szindróma jelensége kétségbeeséssel, s megkeseredettséggel van átitatva. Ennél fogva jóval többről van itt szó, mint puszta feltűnési vágyról.

Polarizált társadalmunkat szétfeszítő rés lassan már egy valóságos kanyon.  Ahogy tágul a szakadék, egyre többen zuhannak a közbülső térbe, le, a mélységes mélybe, ahova fény már alig hatol le. Az árok lakói elszigetelődtek már a fenti világtól, de mindkét oldal hangját hallják, teljesen tisztán. A felszínlakók kizárólag egymással foglalkoznak, ám a távolság mostanra akkorára nőtt, hogy egymás szavát meg nem érthetik.

Közben az ároklakók kétségbeesetten próbálnak kikecmeregni, betemetni az egyre áthatolhatatlanabb szakadékot, így időről időre segélykiáltásokat hallatnak, amik felhallatszanak a mélyből. A Puzsér-szindrómás megnyilvánulások ezek a segélykiáltások.

A szekértáborharc szüleménye ez, jobbára ártalmatlan jelenség. Mértékkel alkalmazva igazán érdekes gondolatok keletkezhetnek általa, igazi csemegék. Túlzásbavitele azonban személyi kultuszt, az író személyének előtérbe nyomulását okozhatja, amire a befogadó egy hanyag legyintéssel annyit felel: „Csak egy feltűnési vágytól fűtött firkász agymenése!”. A nehezen követhető gondolatmenet miatt sokan nem olvashatnak végig egy adott írást, ami miatt értékes gondolatok nem juthatnak el az olvasókhoz.

A harmadik út megalakulásában sokan kételkednek, létezését annál is többen tagadják. Pediglen nagyon is léteznek, s egyre csak bővül a szakadékba zuhanók tábora. Akik erről nem hajlandók tudomást venni, csak saját bukásukat siettetik; amikor majd ráeszmélnek, már késő lesz. A Puzsér-szindróma méregfogát csak a kultúrharc mérséklése, diskurzus alakítása révén lehet kihúzni, meghaladva az egyik vagy másik oldalhoz való hűségesküt.

Mert béke csak akkor lesz, ha megtörjük a hatalom mérleghintáját!