Méregzöldek - klímaváltozás, a globális fehéremberprobléma

Fehérember probléma (angolul: First World Problem): Egy olyan, általában kismértékű, bagatell probléma vagy bosszúság, amit viszonylag jómódú, esetleg kiváltságos körülmények közt élő emberek tapasztalnak, kontrasztban a világ alkalmasint szegény részein élő emberek problémáival. E definíciót olvasván nehéz lehet a környezet pusztulását, valamint a globális klímaváltozást ezen meghatározás szemantikai paraméterei közé szuszakolni, azonban mégis így áll a helyzet. Vajon miért alakulhatott ez így? Tarts velem egy lehetséges megfejtésért!

ezt_elhagyhatod.png

Már csak azért is különös ezen attitűd, annak fényében, hogy ha valami, akkor a klímaváltozás, környezetszennyezés, az ökológiai egyensúly felborulása az, ami az egész világot érinti. És még csak nem is valami távoli jövőben érkező kataklizmáról, hanem előrehaladott állapotban lévő folyamatról van szó, mely már a nappaliban teázgat. Ráadásul jelenleg éppen a harmadik világ országait érinti közvetlenül.

Vészmadár volnék? Legyen: Szibériában a permafroszt (egész évben fagyott talaj) olymértékű olvadásnak indult, hogy megindulhat az olajkitermelés, országnyi méretű szemétszigetek lebegnek a világóceánon, az Ausztrál és Kaliforniai erdőtüzek mindinkább kezelhetetlenek, de idehozhatnám akár az elsivatagosodást is. Közelebbi példát hozva: hazánkban már nincs tél, így csak 3, de leginkább 2 és fél évszak van.

Iskolai tankönyveinkből ismert ábrák a globális felmelegedésről, a környezet pusztulásáról megelevenedtek.

A környezet/klímaváltozás helye egy átlagember életében

Alapvetően mégsem hibáztathatók az emberek, amiért nem a környezetvédelem tartozik életük fő prioritásai közé. Ennek megértéséhez vessünk egy pillantást a Mashlow-féle szükséglethierarchiára.

maslow-piramis-szintjei.jpg

Mit olvashatunk le róla? Alulról felfelé haladva a legalapvetőbb szükségletektől jutunk el az elvontabb igényekig. Szorosan egymásra épülő igények ezek: míg a legalsó nincs kielégülve, a többi szükséglet sem teljesülhet. Az alsó 4 a fenntartást, míg a felső 3 már a fejlődést szolgálja. Köznyelven szólva: az ember mindig csak a legaktuálisabb, őt közvetlenül érintő problémákkal foglalkozik.

A Mashlow-piramis a motivációkutatás egyik alapja, mely azon tételen alapul, hogy cselekvéseinket alapvetően szükségleteink diktálják. Hol helyezkedik el ebben a környezetvédelem? Egyelőre csak a kognitív és elismerés iránti szüksgletek környékén, mivel egyelőre közvetlenül nem, vagy csak az emberiség elenyésző részének érinti alapvető, fenntartással, biztonsággal összefüggő szükségleteit.

Mit érdekli egy családanyát az esőerdők pusztulása, hogyha gyerekei mindennapi etetéséről kell gondoskodnia? Amikor a szomszéd országban háború dúl, majd pont a kínai gyárak által ontott szén-dioxid mennyiségén fog aggódni. És ez még csak Magyarország. Képzeljük csak el, hogyan magyaráznánk el a környezetvédelem fontosságát egy nincstelen indonéz földművesnek, aki megélhetéséért éppen néhány focipályányi erdő kiirtására készül.

Nem azért nem törődnek vele, mert alulművelt erdei tölgyfatuskók volnának, elvégre a média és oktatás bőven szolgáltat információt bolygónk nem épp reményteljes jövővel kecsegtető állapotáról, hanem a fent említett szükségleti-piramis miatt. Egyfelől.

Bolygónk pusztulásának kommunikációjáról

Ugyanis meggyőződésem, hogy a nagyon is aktuális, nagyon is globális környezetpusztulás, éghajlatváltozás problémájának jóléti hóborttá silányulása – ha ugyan nem az volt eleve – a környezetvédelmi szervezetek, gazdasági szereplők, kismértékben az oktatás mulasztásának tudható be ez. A politika szerepe elhanyagolható, minthogy azok leginkább a gazdasági szereplők kesztyűbábjaiként funkcionálnak.

Amiben a dolog először elbotlik, az a téma kommunikációja. Ugyanis nem mutatják meg a lakosságnak, milyen is az a természeti állapot, amit meg kéne őrizni - elvégre nem természettudományi lexikonnal kel s fekszik az emberek többsége. Enélkül valljuk be, nehéz nem néhány jóléti társadalmak bőségének iszapmedencéjében dagonyázó hópihe hisztijének betudni az egészet.

Félreértés ne essék, marketing szempontból kifogástalanul el van adva nekünk a bolygó védelme. Környezetvédelmi szervezetek kétségtelenül igényes plakátokon hirdetik aktivistáik által hitelesített problémákat, s világítják az utópisztikus világhoz vezető utat a fogalmatlan tömegeknek, ahol még a csülök organikus növényi alapanyagokból készül,még az implantátumokkal teletömött nőket is szelektíven gyűjtik, az emberiség körtáncot lejt a szélturbinák erdejében, s a világ másik felén termelt zöldséget környezetkímélő járművekkel szállítják.

Minden egyes megnyilvánulásuk üres marketingaktus, mely sokkal inkább szól róluk, mint a terítékre került témáról.

_117763294_greta_300321_onlinepic6.jpg

Mi sem jobb példa erre, minthogy az egész zöldjogi akárminek Greta Thunberg lett az ikonja. Szerepeltetése több szempontból sem szerencsés: eleve problémás, ha valaki deklaráltan nem képes kritikus gondolkodásra, de erre jön még az alapvető tájékozottság, valamint az önálló gondolatok teljes hiánya. Reputációjának fényét az sem teszi ragyogóbbá, hogy újabban elkezdett balos topikokat képező, a környezetvédelemhez nem köthető ügyekkel összekötni mozgalmát. Kétség kívül van kurázsi a kiscsajban, de szobrot (!) állítani neki mégiscsak túlzás. Kiállása sokaknak lehet inspiráló, de lehetséges megoldásokat ettől függetlenül továbbra sem hoz bolygónk pusztulásának megoldására. Valljuk be, ez igencsak harmatos teljesítmény egy mozgalom vezetőjétől.

Környezetvédelem a fogyasztói társadalomban

Itt fel kell tenni a kérdést: mit tehet az átlagember bolygónk épségének megőrzéséért? Gyűjtheti szelektíven a hulladékot, helyi termesztésű organikus növényeket ehet, mosódióval tisztíthatja a szennyest, netalán vegán étrendre áttérve spórol a hús megtermelésével járó energián. Ezek azonban nem többek üres pótcselekvéseknél, ugyanis az éghajlatváltozást, természet pusztulását nem a csomagolásmentes boltok fogják megakadályozni. A sok kicsi sokra megy elve egy bizonyos szinten túl már nem érvényesül.

Fogyasztói társadalomban a fogyasztás mikéntje adja az egyén identitását. Ennél fogva a modern ember is csupán fogyasztói kosarán keresztül képes megélni a környezetvédelmet.

kvgzpjv1k69sil3gqo0o_ebqqppg8a--eq6lqh0lcp0.png

Avokádóültetvény Mexikóban

Avokádós szendvicset falatozunk, hogy ne öljenek le újabb csirkéket – hogy aztán olyan termékkel helyettesítsük a húst, amiért több hektár erdőt kiirtottak, ezzel több ezer vadon élő állat veszíti el élőhelyét. A műanyaghulladék mérséklése végett Malajziából importált bambuszfogkefével polírozzuk agyarainkat. Végtelenített kiselőadásokkal traktáljuk ismerőseinket a csomagolásmentes boltba járás rejtelmeiről.

A vegákat/vegánokat éri minduntalan a kritika, hogy szüntelen étkezésükről beszélnek. Lassan a zöldjogi mozgalmak lelkes kisdiákjai kezdik átvenni a helyüket.

A nagytőke felelőssége

Megoldásról itt már nem igazán lehet beszélni, csak a katasztrófa mértékét mérsékelni; kitartó munkával talán vissza is fordítható e folyamat. Ezt azonban nem az indivídumok személyes életmód változtatása fogja kieszközölni, hanem a mamutcégek, s egyéb gazdasági szereplők intézkedései, döntései. Az ő tevékenységük az igazán romboló – nem utolsó sorban a (túl)fogyasztásé, melynek lángjait folyamatosan táplálják, még akkor is, amikor már minden éghető anyag elfogyott. (Khm, greenwashing.)

Méregzöld aktivizmus

Bolygónk pusztulását kizárólag a fogyasztás visszafogásával lehetséges elérni, de túl sok, túl gazdag, túl nagyhatalmú embernek áll érdekében fenntartani ezt a rendszert.

Az olyan hangzatos jelszavak, mint szelektív hulladékgyűjtés, bioüzemanyag, megújuló energiaforrások, fenntartható fejlődés nem szolgálnak egyebet, minthogy megmaradjon a fogyasztói társadalom. Csak felelősséget, áldozatot ne kelljen vállalni. Habár realitásérzék hiányától szenvedő önjelölt Bolygó Kapitányoktól nem is lehet ilyesféle dolgokat elvárni.

b9c32c7b-gp0stu0wk_medium_res-1024x683.jpg

Személyes szál: jómagam természetfilmeken nőttem fel, tudtam, milyen bolygónk élővilága, így komolyan vettem a környezet védelmét, az engem körülvevő emberek legnagyobb csodálatára. A Greenpeace, WWF és hasonszőrű csoportosulások munkáját mindig is mély megvetéssel szemléltem. Az a demagóg, képmutató propaganda, amit terjesztenek komolytalanná teszi a környezet pusztulásának problémáját is.

Legnagyobb probléma ezen csoportosulások komminukációjával a teljes „botfülűség” a társadalmi valóságra. Amikor a szociális érzékenység teljes hiánya nélkül jelentik ki, hogy szüntessék be a fapados légi járatokat, de nem ajánlva alternatívát az igen borsos árú vasúti közlekedés helyett, akkor milliók arcába röhögnek bele. (Egyébként iménti javaslat benyújtója szintén rendszeresen használja a fapados járatokat.) Vagy amikor az inuitokat felszólítják, hogy hagyják abba a fókavadászatot, amit évezredek óta űznek, de idehozhatnám azt is, amikor a világörökség részét képző Nasca-vonalakat rongálták meg egy instakompatibilis performanszuk kedvéért.

A környezetvédelem tényleg "fehérember probléma"!

Faramuci módon a környezetvédelem valóban fehérember probléma. A jóléti társadalmak lakosainak kell életmódjukat radikálisan átalakítani, amiben az első lépés a fogyasztás radikális visszafogása. Ez a fogyasztói társadalom szempontrendszere alapján súlyos veszteség, így a fejlett világ lakosainak tényleges problémát jelent,

Éppen ezt akarja mindenki megúszni. Egyszerű kijelentés a fogyasztói társadalom lebontásának víziója, de igen súlyos kérdéseket kell megválaszolni. Például, hogyan győzne meg az ember egy harmadik-világbelit, aki nyugati életszínvonalon akar élni, hogy ne a mi életmódunkat kövesse? 8 milliárd ember táplálását hogyan lehet megoldani? A gretathunbergeknek ezeket kell megválaszolniuk.

Van még bolygónk számára remény? – végszó

Mintha a környezetvédelmi szervezetek és a gazdasági szereplők túlságosan is jól megférnének egymás mellett. Persze a felszínen támadják egymást, de valójában csak az érme két oldalát mutatják. Ugyanolyan elitista, fellengzős, szemellenzős mindegyik. Még csak céljaik sem különböznek annyiban. Szélsőséges belemagyarázásnak tűnhet e gondolat részemről, de ennyi egyezést bajos lenne pusztán a véletlennek betudni. Mindkét fél számára kényelmes életet biztosító szimbiózist alakítottak ki. 

raja-ampat-above-underwater.jpg

A környezetvédelmet körüllebegi egy gyermekded naivitás, mely abból az elképzelésből fakad, hogy bolygónk pusztulása megúszható az életszínvonal megőrzésével együtt. Mintha az emberiség a tagadás fázisában rekedt volna; képtelennek mutatkozik szembenézni egy mindinkább fenyegető problémával. Pediglen ideje lenne komoly lépére elszánni magunkat, ami áldozat nélkül nem fog menni. Például fel kellene nőni.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemvagyokeloiteletescsakintuitiv.blog.hu/api/trackback/id/tr1917814983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bontottcsirke 2022.05.03. 06:35:23

Pazarlás visszaszorítása, komfortzóna csökkentése, az élet megtervezése, újrahasznosítás, de legfőképpen a fogayzstói multikulti szemlélet átalakítása. És még oldalakat lehetne írni, amikor élelmiszerválságról beszélnek, de 27 féle ízesítésű reggeli italt lehet venni meg 300 féle pácolt húst. Na, ez a pazarlás. persze tápanyag semmiben nincs, de lehet kapni négyféle répát meg hatféle banánt.

Kyria 2022.05.03. 07:16:57

Véleményem szerint teljesen reménytelen, éppen az emberi természet miatt. Őszintén sajnálom a gyerekeket, akik ezen a bolygón kénytelenek felnőni, ami egyre csak egészségtelenebb lesz. Ráadásul már most túl magas az emberiség létszáma, de ez sem akadályoz meg sokakat - és nem azokról beszélek, akiknek 1-2 - gyerekük van -, hogy szüljenek 4-6 vagy még többet. Nézem a híradásokat is és tényleg csak nézek, amikor a szomszédos országból ideérkezőknél egy fél óvodányi gyerek van. Félreértés ne essék, nagyon sajnálom őket, csak nem értem. Amúgy sem hírlett egy gazdag, jól prosperáló országnak, szóval számomra egy talány, mire számítottak?
A másik, hogy a COVID előtt még viszonylag sokat utaztunk és különösen Franciaországban volt feltűnő a kendős lakosság asszonyai körül a töménytelen gyerek. Úgyhogy én helyesnek tartom azt a döntést, hogy nem lettünk - legalábbis egyelőre - befogadó ország, mert mikor szállodákat kell magas kerítések és kamerahegyek mögé rejteni, az nem egy jó irány (és egyáltalán nem valami garniszálló volt, sőt, ráadásul egy történelmileg is jelentős helyen). No meg a müezzin hangjára sem annyira szeretnék ébredni Budapesten.
Szóval nemhogy "felnőni", de még gondolkodni sem tanult meg az emberiség túlnyomó része, attól tartok. Pedig már most késő.

KékFény6 2022.05.04. 00:29:57

@bontottcsirke: Nincs hatféle banán, pont hülyeséget sikerült leírni. Éppen az a baj, hogy egyféle van, amit elkezdett egy gomba pusztítani, és el is fogja, mert nincs más fajta, ami immunis lenne erre a gombára.

A szerzőnek: "Avokádós szendvicset falatozunk, hogy ne öljenek le újabb csirkéket – hogy aztán olyan termékkel helyettesítsük a húst, amiért több hektár erdőt kiirtottak, ezzel több ezer vadon élő állat veszíti el élőhelyét. "
Ez is hülyeség. A növényalapú élelmiszereknek sokkal kisebb a környezeti lábnyoma, mint az húsalapúaké. Ha az egész világ áttérne a növényalapú élelmezésre, sokkal kisebb területen meg tudnánk termelni a szükséges élelmiszert.

bontottcsirke 2022.05.04. 08:27:13

@Tesztelo.hu: de értően tudsz olvasni vagy elakadtál az ablakzsiráfnál?

Nem vagyok előítéletes, csak intuitív!

Élménybeszámolók, film és könyvkritikák, túraleírások; társadalmi, gazdasági, történeti és kulturális tematikájú cikkek, s egyéb randomságok gyűjtőhelye. Szókimondó, bevállalós, szertelen. Polkorrektséggel nem vádolható.

Friss topikok

Címkék

állam (1) animáció (1) bál (1) bálterem (1) bécsikeringő (1) biblia (1) bíboros (1) boszorkány (1) búcsúcédula (1) bűnös élvezet (2) dinaszia (1) drágulás (1) drag queen (1) egyenlőség (1) egyházak (1) elavult (1) ellenállás (1) építészet (1) építkezés (1) építmény (1) épület (1) érzékenyítés (1) étel (1) Európa (1) európa (1) fantasy (1) felolvasás (1) feminista (1) feminizmus (3) férfi (1) feszültség (1) film (4) forraltbor (1) Game of Thrones (1) gazdaság (4) giccs (2) globalizáció (2) gyerek (1) habcsók (2) háború (1) hagyomány (4) hajlakk (1) Halloween (1) Halottak Napja (1) harc (1) harry potter (1) herceg (1) hercegnő (1) hiedelem (1) House of the dragon (1) identitás (1) identitásharc (1) ideológia (3) individualizmus (1) információ (1) internet (1) invázió (1) ital (1) jelmez (1) kegy (1) kelet (1) kereszténység (1) keringő (1) kiállítás (1) kiközösítés (1) király (1) királynő (1) kollektivizmus (1) könyv (2) könyvtár (1) kormány (1) közélet (3) kritika (1) Kultúra (6) kultúrharc (2) lakhatási válság (1) lakópark (1) lakótelep (1) lélek (1) lmbtq (3) LMBTQA+ (2) magas (1) magas lány (1) magas lány gondok (1) magas nő (1) magazin (1) Magyar (2) Magyarország (1) média (1) médiatér (1) médiatudomány (1) megemlékezés (1) megújhodás (2) meztelenség (1) Mindenszentek (1) monarchia (1) mozgalom (1) munka (1) művészet (1) múzeum (1) nacionalizmus (1) nemiség (1) nemzet (1) nemzetállam (1) nemzeti ünnep (1) néplélek (1) népszokás (1) nihilizmus (1) (1) nyugat (1) ország (1) panel (1) pap (1) pápa (1) pénz (2) píszí (1) playboy (1) pók (1) politika (3) polkorrekt (1) progresszív (1) protokoll (1) próza (1) Puzsér-szindróma (1) Puzsér Róbert (1) Rajzfilm (1) rasszizmus (1) reformáció (1) rituálé (1) royal watcher (1) ruha (1) sárkány (1) Sárkányok Háza (1) sorozat (1) sportcsarnok (1) szakrális (1) szalag (1) szalagavató (1) szex (1) szexuális forradalom (1) szociális (1) tabu (1) tall girl (1) tall girl problems (1) tánc (1) tárlat (1) társadalom (10) társasház (1) töklámpás (1) Toldi (1) tornacsarnok (1) történelem (8) tradíció (4) transz (3) transznemű (1) transzvesztita (1) Trónok Harca (1) tudás (1) tűzijáték (1) ugar (1) Újjászületők (1) újság (1) újságíró (1) ukrajna (2) ünnep (1) uralkodó (1) vallás (1) vers (1) woke (1) zsúrnalisztika (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása