Október utolsó hetei az ezer színben pompázó lombkoronákon, Halottak napján és idejekorán árusítani kezdett csokimikulásokon kívül a szalagavató-szezon kezdetét is jelzik. Vannak, akik az esküvőjükhöz hasonló jelentőséget tulajdonítanak neki, míg mások vágják a centit, amíg túl nincsenek az ünnepéllyel járó kellemetlen kötelezettségeken. Ha „szalagavatószkeptikus” és „szalagavatófanatikus” összecsap, ott kő kövön nem marad. Fölösleges rongyrázás vagy fontos társadalmi esemény? Írásomban erre keresem a választ.Az emberbe kulturálisan, mi több evolucionálisan bele van kódolva a rítusok iránti igény. Ezek akár a leghétköznapibb cselekvésekben is megnyilvánulhatnak, például a köszönés, szembeötlőbb példát hoznak a nagyobb ünnepek bonyolult „szertartásai”. Az általános nézet szerint a szalagavató a fiatalság „felnőtté avatása”, bevezetése a meglett emberek világába; maga a szalag az érettségire való felkészülés kezdetét jelenti.

Bál Osztrákföldön - elsőbálozókkal

Meg kell hagyni, szalagavatós afterparty után kelni olyan, mint mézédes álomból felriadni hétfő reggel, késve. Előző nap az a legnagyobb bajunk, hogy bent égtünk a szoláriumban, túl sok bronzosító került orcánkra, elrontották a frizuránkat, izgulunk, hogy kellő virtussal tudjuk-e járni a palotást, nem hagytuk-e otthon a harisnyánkat – csupa releváns probléma, mintha visszarepültünk volna az időben 15 évet, és újfent óvodások lennénk. Másnap a szemünkbe tűző nap rávilágít, tulajdonképpen kevesebb, mint fél év múlva kirepülünk a magyar közoktatás ölelő karjaiból, s rádöbbenünk, kizárólag rajtunk múlik, hogy sikerül-e elég felvételipontot összekaparni az államilag támogatott léggömbhámozó szakhoz. Tehát egyik funkciójának eleget tesz a szalagavató miszerint levezetik a diákság fölös energiáit, így májusig kevesebben kapnak ideggörcsöt.

Másik rendeltetését azonban annál kevésbé teljesíti be a szalagavató, nevesen a felnőtté avatási szertartást. Jómagam az első telefonszámla befizetése után éreztem magam felnőttnek először. Tagadhatatlan, minden idegeskedés ellenére igencsak szórakoztató a szalagavatón részt venni – még nézőként is, ha eltekintünk némelyik osztálytánc közben érzett szekunder szégyentől. Ugyanakkor ettől még ugyanúgy gyereknek kezelik a résztvevőket, merthogy minden, ami csak az eseményen történik, csupán a felnőttek szórakoztatását szolgálja, talán a szalagtűzés aktusa jelent ez alól üdítő kivételt. Valóban felnőttnek néznek ki a végzősök, ahogy öltönyben és kiskosztümben felsorakoznak, s ünnepélyes ábrázattal pásztázzák a közönséget. (Itt megemlékeznék azokról a lányokról, akik pechjükre matrózblúzban kénytelenek megjelenni, tudniillik arról a ruhadarabról beszélünk, amiben inkább néznek ki kisiskolásoknak évnyitón, mintsem felnőtt embernek. Ezt sokan emelt derekú szűk, esetenként combközépig érő szoknyával, valamint tűsarkúval próbálják ellensúlyozni, de ezzel csak azt érik el, hogy úgy nézzenek ki, mint akik egy online szexshop katalógusfotózásáról ugrottak át.) Drágán megrendezett jelmezbál ez, részletes koreográfia szerint, ellentétes eredeti rendeltetésével; nézőközönség előtt betanult koreográfiákat mutat be a diáknép, ételeket nem szolgálnak fel, a bálok olyan egyéb tartozékai, mint társalgás, ismerkedés, kapcsolatépítés is teljesen hiányoznak; csupán a palotás és keringő hordoz magán valamicskét egy tényleges formális eseményről. E gesztusokat csak az ünnepség durván 3 órájára gyakorolják be, utána rögtön visszatérnek a hétköznapokba, valódi, tahó illemet ritkán gyakorló énjükhöz. Az összképen nem segít a helyszín sem.

Az ünnepély rendszerint egy sportcsarnokban kerül megtartásra, ami kissé tompítja annak fennköltségét, legyen akármilyen szép a dekoráció. Nem feltétlen eme épületek építészeti megoldásaival lenne a probléma – noha kétség kívül furcsa helyszín egy bál számára – hanem azok higéniájával, minthogy a sportegyesületek nem éppen pedáns takarítási szokásaikról ismertek. Így a mérce sem kerül túl magasra, de még ennek tudatában sem túlságosan nagy elvárás, hogy az öltözőkben ne ragadjon a kilincs, vagy ha zoknink a földre ér, ne barnuljon be az alja (személyes tapasztalat). Az esemény fényét emelné még az ingyen osztogatott kőbányai, osztályok színével ellátott sálak, sípok, zászlók árusítása. Hol vannak már a barokk festményekről és Jane Austin regényekből visszaköszönő magasztos estélyek?

Hajdanán gimnáziumba járni, érettségizni kiváltságnak, elit dolognak számított; érettségivel egy ember magas hivatali pozíciókat is betölthetett. Ilyen helyzetben a szalagavató is komoly jelentőséggel bírt, mert az érettségi nem csak a továbbtanulás előfeltétele volt, hanem a társadalmi elitbe való belépést is jelentette. Ehhez természetesen szükséges volt ismerni azokat a szokásokat, manírokat, amik a társasági élethez, köreikben való boldoguláshoz elengedhetetlenek voltak. Voltaképpen az etikett, illemtan vizsgája volt a szalagavató; ezzel együtt új tagok debütáltak a társasági életben. Ezen okok miatt történt a szalagavatás egy bál keretei között.

Az esemény résztvevői egykoron a hétköznapokon is használták ezeket a formaságokat, különben nem maradhattak volna fent. Azóta nagy változásokon ment keresztül a társadalom, érettségije szinte mindenkinek van, felsőoktatás tömegek előtt nyitva áll, így a diploma presztízse is erodálódott; még a doktori sem (feltétlen) jelent jobb szociális körülményeket. Elindult egy folyamat, melynek végén a szalagavató értelmét vesztette. Maga a szokás fennmaradt, de rosszul öregedett, megszűntek az azt létrehozó társadalmi körülmények, nem hagyva mást, mint egy roppant felépítményt, mely körül a földet a víz már rég elmosta.