A napokban Boredpandát böngészvén belebotlottam egy cikkbe, egy bizonyos „antiwork” reddit-oldal kezelője került az írók célkeresztjébe. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, így gyors átolvasást követően el is kattintottam, gondolván, hogy csupán egy raklapnyi szociológus-remete agyszüleménye. Erre ma szembe jött velem egy magyar nyelvű írás a 444-ről „Sose dolgozz!” címmel.

Mégis miféle tünemény ez a munkaellenes-mozgalom? Habár szervezőinek célja, illetőleg megvalósításának módja zavaros, némi ráció felfedezhető az ideológiák kusza halma alatt.

A múlt század gazdasági változásai, valamint technikai fejlődése eltolta a hangsúlyokat, s kialakult a tudásalapú társadalom, ahol a gazdaság nem a munkára magára, hanem az értékteremtő képességre épül. Ilyen rendszerben a kutatás-fejlesztés kiemelt fontosságú, csakúgy, mint az oktatás. Hatékony működésének a liberális, piac és versenyorientált modell kedvez; a munkavállalók kreativitása, tudása, tájékozottsága, látásmódja hajtja a gazdaság gőzekéjét.

Ugyanakkor a piac nem képes felszívni minden ragyogó elmét, az oktatásban túltermelés képződött. A mamutcégek a gyártás oroszlánrészét perifériás és félperifériás országokba helyezték át költséghatékonyságból, ami meg is maradt a centrumban, automatizáláson ment keresztül. A fennmaradó munkaerő így jobbára töltelék-állásokat tölt be, zömében a felduzzadt szolgáltatásszektorban. Utóbbi közel sem nevezhető értékteremtő tevékenységnek, hisz újra és újra ugyanazt a folyamatot ismételgetjük, akár a futószalag mellett; az érem másik oldalán pedig ott van a megnövekedet munkaidő, a mikro menedzsment, irreálisan magas elvárások, valamint egyéb „kellemes” céges szokások.

Voltaképp a munkaalapú társadalom munkaetikáját alkalmazzák a tudásalapú társadalmon.

A mozgalom elsődleges célkitűzése ennek felszámolása, amivel tulajdonképpen egyet lehet érteni. Megfogalmaznak olyan kérdéseket is, hogy mi lesz, ha teljesen automatizált lesz minden? Hogyan néznek szembe a társadalmak a számítástechnika rohamos fejlődésével? Valóban az eltöltött munkaórák száma határozza meg az eredmény értékét?

A szerveződés kap egy kapitalistaellenes élt is, mivel (olvasatukban) a munka csak a multik és a hatalmasok, egyszóval tőke érdekeit szolgálja. Egyhangú, érdektelen feladataikat végző dolgozók, akik életük jelentő részét olyan tevékenységgel töltik, ami nem hoz eredményt, leköti azon energiáikat, mellyel máskülönben hegyeket mozgatnának meg. Mindezt azért, hogy tőkét termeljenek mágnások részére.

Jelentéktelen fogaskerekei egy rothadó rendszernek, ami csak kevesek javát szolgálja. A nép meg az asztalra csap, és azt mondja: meg az ibolyát! Még csak alkatrészek sem leszünk!

 Ami miatt tömeges öngyilkosságot követnek el munkásmozgalmi emlékművek széles e világon, a megmozdulás individualista jellege. Nem forradalmárok állnak ellen a rendszernek, csupán mezei fogyasztók, akik a nyugati jóléti társadalmak nyújtotta kényelemből akarnak bátor harcosok képében tetszelegni. A lázadók képében akarnak tetszelegni, az ehhez szükséges krediteket semmi pénzért nem fizetnék be. Áldozathozatal nélkül azonban nincs ellenállás. A plázák, szupermarketek bűvkörében élnek, bőségben dagonyázva, amihez annyira hozzászoktak, hogy ha ebből kicsit is le kéne adniuk, ők lennének a legjobban felháborodva, emberi jogaikat ért sérelmet hangoztatva.

Arra, hogy vajon miként lenne működőképes egy dolgozó emberke nélküli társadalom, oly reális elképzelésekkel jelennek meg, amilyennel egy harminc éve szociógia-tankönyvek közt elzárva élő ember csak képes. Első körben persze ott a bűvös alapjövedelem intézménye, amire minden magára adó kultúrbalos Szent Grálként tekint. A mérsékeltebbek némi munkát még megengedhetőnek ítélnek, épp csak annyit, amennyit az illető akar. Radikális szárnyuk az eljövendő teljes digitalizációtól várja a mennyei utópia eljövetelét. Mindenesetre közös elvük a munka teljes elvetése. Az addig munkára pazarolt órákat a kultúra, művelődés és tudományokra fordíthatnák, ami azok aranykorát hozná el. Mi sem nagyobb tévedés ennél.

A társadalom belesüppedne a nihilizmusba.

Tudniillik egy festmény elkészítése, regény megírása, tudományos eredmény bizonyítása is rengeteg vesződséggel jár, ami munkának tekinthető. E dilettáns attitűd engem arra emlékeztet, amikor kisdiákok panaszkodnak, hogy minek tanulnak fizikát/kémiát, ha az nem érdekli őket. Pediglen az iskolának az a feladata, hogy megismertesse a világot a nebulókkal, aminek része a két említett tantárgy is.

Ahogy egy tanintézmény, úgy az élet sem kívánságkosár, melyből kedvére szemezgethet az ember. Vannak kötelezettségek, melyeket vállalni kell ahhoz, hogy az ellássa funkcióját, így vannak munkakörök, amiket el kell látni. Persze el lehet vitatkozni a munka fogalmának jelentéstartományán, de az én szememben a diszpécser, telefonközpontos is ugyanúgy dolgozik, mint egy orvos, festő, vagy újságíró. Előbbi kettő tevékenységét nem szabad lebecsülni, mert lehet, hogy szakmájuk nem bír akkora megbecsültséggel a progresszívok szemében, mint utóbbiaké, de az ő munkájuk nélkül igencsak nehézkes lenne kapcsolatot tartani másokkal.

E mozgalom álszentsége és képmutatása a leginkább visszataszító e mozgalomban. Egyenlőséget, igazságosságot vizionálnak, pedig épp, hogy ők maguk a kiváltságosok. Multinacionális cégek által koldusszegény országok polgárainak éhbérért elvégzett munkájából származó javakat élveznek, a nyugati jóléti államok nyújtotta minden komforttal együtt, mintha mindezek magától értetődő dolgok lennének. Pont emiatt lesz neoliberális a kapitalistaellenes törekvésük.

Ilyen munkamentes társadalmak egyébként léteznek a közel-kelet gazdag olajmonarchiáiban, ahol férfiak alanyi jogon kapnak millióforintnyi összeget. Ott tényleg csak adott ember személyes preferenciáin múlik, dolgozik-e. Mindeközben vendégmunkások tömegeivel végeztetik társadalmuk, városaik működtetéséhez szükséges munkát. Mintha valami hasonló elképzelése a munkaellenes delikvenseknek is…

Ámulattal vettem tudomásul, hogy egy már több éve alakuló szerveződésről van szó, minthogy az hazai balliberális értelmiség intellektuális vérfertőző viszonyából született Mérce már 2020 tavaszán e megmozdulás szellemi alapjairól közölt értekezést. (Nincs az a mennyiségű Pesti TV, ami ezt a sokkot ellensúlyozza.)

Elismerendő, hogy vannak azonosulható törekvései e mozgalomnak, s fontos kérdéseket tesz fel; mindez mit sem ér, ha rossz választ adnak rájuk. Nem a munka, mint tevékenység, pénzkereseti eszköz ellen kell föllépni, csupán a kereslethez kell igazítani a kínálatot, mert jelenleg túltermelési válság van a munkaerő tekintetében. Ezt meg a gazdaság és társadalom átstrukturálásával lehet elérni, nem antikapitalista köpenybe göngyölt jóléti hisztivel.