Időről időre a feminizmus kapcsán felmerül médiaszerte, hogy a transzneműek érdekvédelmi egyleteinek céljai nem ütköznek-e a feminizmus eddig elért eredményeivel? Nőknek fenntartott, elméleti és fizikai tereket elárasztó hímek hordái sejlenek fel ilyenkor a szüffrazsettek emlékét féltők elméjében. Roppant hálás e téma, minthogy kiváló alkalmat szolgáltat a progresszívként aposztrofált politikai oldal negédes idilljéről kialakult ábrándon keletkező repedések feltárására. E törésvonal mindinkább mélyül, miközben oly sok esethez hasonlóan párbeszéd híján elkerülhető lenne a társadalmi feszültség ilyetén növekedése. A kérdés tehát adott: valóban a transz-mozgalmak hozzák el a feminizmus alkonyát?

„A háború béke. A szabadság szolgaság. A tudatlanság az erő. A pénisszel rendelkező egyén pedig, aki megerőszakolt téged, egy nő”- ezzel a Twitter-bejegyzésével szította fel J.K. Rowling újfent a transz és progresszív közösségek indulatait. Történt ugyanis, hogy a skót rendőrség nyilatkozata szerint a pénisszel rendelkező szexuális erőszaktevőket is nőként veszik nyilvántartásba, amennyiben női identitással rendelkeznek, valamint az orvosi vizsgálatokat is meg fogják szüntetni, kvázi „bemondásra” ismernek el mindenkit más neműként. Az igen széles követőtáborral rendelkező szerzőnő ki is nyilvánította véleményét, a nyilvánosság meg darabokra szedte, s mostanra ott tartunk, hogy az általa kitalált kvidics „mugli” változatát készülnek átnevezni, hogy véletlenül se hozzák összefüggésbe megalkotójával.

Nem volt előzmény nélküli ilyesféle megnyilvánulása, hisz előző év júniusában meg a „menstruáló emberek” neomarxista terminus létjogosultságát vonta kétségbe egy szellemes szójátékkel. Alapvetően ezzel nem is lett volna semmi gond, - elvégre tényleg fölöslegese szépelgő kifejezés, ráadásul kategorikusan hamis - ha utána nem kontrázott volna rá az őt ért kritikákra valóban sértő bejegyzésekkel, melyben a biológiai nem fontosságát igyekezett hangsúlyozni, kidomborítva, hogy amennyiben az nem valós, nem létezhet azonos nemű vonzalom se, megtagadásával pedig „eltöröljük a nők világszerte megélt valóságát”.(Kérdem én: hol vannak a férfiak?)

Egy lelkes eminens magabiztosságával kezdhetném kántálni az ilyenkor szokásos mantrát, hogy „rugaszkodjunk el a nemiség definíciójának kizárólagosan biológiára való szűkítésétől”, de eme elcsépelt szalmabábérv nem állhatja az idő próbáját, ráadásul tagadja a biológiai nem fontosságát. Máskülönben miért vállalkoznának transszexuálisok drága s bonyolult műtétekre, hogy biológiai nemüket nemi identitásukhoz igazítsák?

A transszexualitás egy borzalmas állapot, a testdiszmorfia legextrémebb megnyilvánulása, olyasmi élmény, mintha egy idegen testbe lenne kényszerítve az ember. Egyedüli megoldás rá a nemi-átalakítás (tranzíció). Érdekeiket érvényesíteni fontos dolog, melyre számos szervezet alakult.

Csakhogy a transznemű ernyőfogalom mára túlságosan tágra tárta bordázatát, olyan eseteket is lefedve, melyek képviselőinek igényei csak részlegesen fedik az transszexuálisokét. A tudomány fejlődésével szinkronban változnak a definíciók, a gender- szótár bővülése meg óhatatlanul szélesíti egy-egy fogalom jelentéstartományát, ám ha túl szélesre nyílik, értelmét vesztve roskad magába. (Így a feministák által emlegetett transz-mozgalom máris queer-mozgalommá változik.)

Utóbbi még nem is jelentene akkora bajt, ha az érintettek reprezentációja nem látná kárát. Mivel a szexualitáshoz, nemiséghez köthető szabadságjogok tipikusan individuális jogok – szemben például a kollektív nyelvi jogokkal – az individualista nyugati társadalmakban, ahol a nacionalizmus alapját is a személy jóléte, szabadsága jelenti, könnyen túlbecsülhetik az egyes személyek igényeit. Ennek megnyilvánulása a bűnelkövetők nemi regisztrációjának liberalizációja.

S ahogy egy etnikai kisebbség tagjának személyi joga anyanyelvének használata, úgy egy nemi kisebbség teljes csoportjának kollektív joga optimális érdekképviseletük. Egyik nem működik a másik nélkül.

Az „éljen mindenki úgy, ahogy boldog s jól esik neki” jelmondat mára csak egy kifogássá degradálódott, mellyel az egyén bármiféle felelősségvállalást elhárít magától.

Egy magánembernek talán el is lehet ezt nézni – bár ezen attitűd mikroszinten is rombolja a közösségeket -, egy adott közösséget képviseletére elszegődött személy esetében megengedhetetlen. Az empirikus tudás mégis sokuk esetében ezt a hozzáállást mutatja.

Ahogy a diskurzust felváltja az újbeszél és duplagondol, mindinkább elveszik az érintettek hangja, beskatulyázva őket olyan sémákba, mely egyébiránt nem őket jellemzi. Ha olyasvalaki egy csoport szószólója, akinek már maga az odatartozása is minimum véleményes, vajon kinek a nevében szólal fel? A közösség, vagy saját maga nevében?A polkorrektség és safe-spacek történelem utáni világában egyáltalán kimondható róla, hogy nem tartozik az adott kollektívához? Aligha.

Amikor a „Harry Potter” kötetek szerzője a transzszexuálisok létezését a biológiai nem tagadásának, így a nőiség megkérdőjelezőjének tekinti, vagy a „Partizánon” Balogh Zsófia a transz nőket ki akarja rekeszteni az öltözőkből, valójában csak tájékozatlanságágukról tesznek tanúbizonyságot. Annak meg egyszerű kihúzni a méregfogát: edukációval és párbeszéddel.

Nem a transz mozgalom fogja elhozni a feministák eredményeinek lerombolását. Hanem a szélsőséges individualizmus.